Búcsúzunk Reményi Józseftől
Drága Jóska!
Igen, így: „Drága!”. Ahogyan Te is mindig szólítottál – már néhány heti ismeretség után is. Nagyon gyorsan lett a „Tisztelt”-ből „Kedves”, majd „Drága”, mert a Te habitusodtól a „Tisztelt” megszólítás távol állt. Aki a közeledbe került, pillanatok alatt felmérte ezt. A munka, a szép, a helyes: az volt számodra tisztelt, de az ember mindig kedves vagy drága. Te így működtél, s ezért én (de úgy sejtem, szinte mindenki a környezetedben) pillanatok alatt megtaláltam Veled a hangot.
A Történelmi Társulathoz először egy tanulmánykötet révén kerültél, és amikor új olvasószerkesztőt kerestünk a Századokhoz, elsőként minden kollégának Te jutottál eszébe. Én nem ismertelek még, de az első próbaszerkesztés után bátran vágtam bele a közös munkába. És gyűrni kezdtünk sok-sok történeti anyagot. Én „előgondoztam” a szövegeket, de igazán gördülékennyé és hibátlanná Te tetted őket. (Már amelyiket lehetett.) Kiváló kontrollt biztosítottál, ha elbizonytalanodtam: vajon érthető-e egy laikus olvasónak is, amit a szerző (korszakának sajátos tudásában néha túlontúl elmerülve) megfogalmazott. Biztos kézzel rátapintottál a „logikai bukfencekre”, a magyarázatra szoruló kifejezésekre és persze a konkrét nyelvi és stiláris hibákra. Sőt, kiszúrtad még az elszámolásokat is egy-egy táblázatban! Hogy irigyeltem. Sosem küldtél vissza megszerkesztett szöveget apró megjegyzések nélkül a kísérőlevélben – falatnyi napi örömöt és megerősítést csempészve a jobbára magányos szerkesztői munkámba. És ezekből a kis üzenetekből alakult ki a mi közös nyelvünk, amit valójában csak ketten értettünk. Aztán ott volt kapocsként a kéthavonta adogatott barna mappa is a hivalkodó piros gumipatentjával, benne a Századok éppen aktuális második körös korrektúrája. „Dolgoztok még papíron?” – kérdezted legelőször. De jó! Így legalább biztosan tudunk személyesen találkozni az átadásokkor. S akár két titkosügynök, úgy szerveztük meg minden alkalommal a mappaátadót, legtöbbször a szentendrei HÉV és a piliscsabai vasút metszéspontjában, Aquincumon. Ezek voltak a „007-es akciók”, amelyek néha csak pár percig tartottak, ám szerencsésebb esetben, jó időben, a nap végén a római színház romjai között ültünk a fűben, s már régen nem a korrektúráról beszélgettünk. Valójában ott jöttem rá, no meg a 70. születésnapi köszöntésed alkalmával, micsoda csendes kincs rejtőzik a Századok szerkesztőségében. Mert csak egy valódi irodalmár tudja ilyen határozott kézzel szabatos mondatokba rendezni a sokszor igen kusza szerzői gondolatokat.
Amikor biztossá vált, hogy ez év végéig mindketten megválunk a Századoktól, eldöntöttem, hogy Neked adom emlékül a viseltes barna mappát. Annál szimbolikusabbat úgysem adhatok, és annál jobban úgysem örülnél semminek. Már szerveztük, hogy ezúttal hol lesz az átadási akció helyszíne, hol iszunk végre nyugodtan egy kávét. Elkéstem. A mappa már örökre nálam marad. De a Századok őrzi kezed míves, kiváló munkáját.
Nyugodj békében Drága Barátom, hű szerkesztőtársunk.
Örök barátsággal,
Simon Anita (egykori felelős szerkesztő)